Koordináták: 
é. sz. 27° 59′ 16″, k. h. 86° 56′ 40″
A Mount Everest (másképpen: Csomolungma, Qomolangma, Sagarmatha) a legmagasabb hegy a Földön, a Himalája hegység része. Csúcsán halad át Kína és Nepál határvonala. A hegy 8850 m magas (1999-es amerikai mérés szerint), és évente 4 milliméterrel nő.[1] Tibeti nevének (Csomolungma) jelentése: a Föld istenasszonya.
Magassága
Légifelvétel az Everestről
1852-ben Radhanath Sikdar indiai matematikus állapította meg először, hogy a Mount Everest a világ legmagasabb hegye.
Az első mérés 1856-ban 8839 métert adott, de 8840 m-t jelentettek. Erre azért volt szükség, mert 8839 m éppen 29 000 lábnak felel meg és azt az érzést keltette volna, hogy csak egy becsült adatról van szó.
Az 1950-es évek indiai mérései szerint a magasság 8848 m. Az 1998-as amerikai Everest Expedíció GPS egységet helyezett el a legmagasabb sziklára. Ezen a berendezésen keresztül 8850 m magasságot kaptak. Az Everest a tektonikai lemezek mozgása miatt tovább nő évenként 3-5 mm-rel és évi 27 mm-rel mozdul el északkelet felé.
2005-ben a Kínai Állami Földmérő és Térképező Iroda expedíciót indított a hegy magasságának megmérésére. 2005. május 22-én érték el a hegy csúcsát. 2005. október 9-én hozták nyilvánosságra eredményüket, mely szerint a Mount Everest magassága 8844,43 m ± 0,21 m. Az intézet szerint ez volt az addigi legpontosabb mérés.[2] Számításaik során csak a sziklákat vették figyelembe, a rajtuk lévő több méter havat és jeget nem.
Az Everest éri el a legnagyobb magasságot a tengerszinttől. Még két másik hegyet is a Föld legnagyobb hegyeként emlegetnek. A Hawaii-szigeteki Mauna Kea a legnagyobb, ha az alapjától mérjük. Magassága 9 km az óceán fenekétől, ám tengerszint feletti magassága csak 4170 m. Az Andokban lévő Chimborazo 2168 m-rel távolabb van a Föld középpontjától (6384,4 km-re) mint az Everest (6382,3 km) az egyenlítői kidudorodás miatt. Tengerszint feletti magassága 6267 m, e tengerszint feletti magasságtól még magában az Andokban is van magasabb csúcs.
A Himalája, a Mount Everest és a Csomolungma elnevezések
A Himalája az ősi indiai szanszkrit nyelvből eredeztethető: a „hó otthona”, (hima: hó, álaja: hon, otthon). Ezek szerint helyesen Himálaja lenne, de a németes hangsúly nálunk is meghonosodott. Legmagasabb csúcsát az európaiak számára Sir George Everest fedezte fel. A hadmérnök ezredes méréseit 1852-ben fejezte be és ekkor derült ki az is, hogy a Mount Everest a világ legmagasabb csúcsa. Később tudták meg az angolok (1907-ben), hogy a csúcsnak már réges-régen volt tibeti neve: Csomolungma. Sőt az is kiderült, hogy francia hittérítők térképein már szerepelt a tibeti név 1733-ban is. Nagy vita kerekedett, hogy kit is illet meg a felfedezés dicsősége: a franciákat vagy az angolokat? (A tibetiek persze már több ezer éve ott éltek és már régen „felfedezték” a hegyet.) Azóta mindkét név használatban van.
A legmagasabb csúcsot 1847-ben J.W. Armstrong[1] fedezte fel, aki akkor az Indiai Földmérési Szolgálatnál dolgozott.
Megmászása
Az első próbálkozás
1924. június 8-án George Mallory és Andrew Irvine (mindketten az Egyesült Királyságból) kísérelték meg a csúcs elérését, de soha nem tértek vissza. Noel Odell, az expedíció geológusa naplójában azt írta, hogy „látta Malloryt és Irvine-t a gerincen, a végső piramis lábánál” aznap 12:50-kor. 1979-ben a kínai Wang Hongbao egy kísérőjének elárulta, hogy 1975-ben talált egy holttestet, akiről úgy gondolja, hogy Irvine, ám egy nappal azelőtt, hogy pontosan behatárolhatta volna a területet, meghalt. 1999-ben a Mallory és Irvine Kutató Expedíció megtalálta Mallory holttestét, a régi kínai tábor közelében. Irvine földi maradványainak hollétét még mindig homály fedi.
Hillary és Tenzing
1951-ben egy Eric Shipton által vezetett expedíció érkezett meg Nepálba, hogy felmérjen egy új útvonalat a déli oldalon. Az expedícióban részt vett Edmund Hillary is.
1952-ben egy svájci expedíció próbálta elérni a csúcsot a déli oldalon, de Raymond Lambert és Tenzing Norgay 200 méterre a csúcstól visszafordulásra kényszerült. A svájciak még abban az évben újra próbálkoztak, megint sikertelenül.
1953-ban a kilencedik brit expedíció, amelyet John Hunt vezetett, visszatért Nepálba. Hunt két kéttagú hegymászó csoportot választott ki a csúcs elérésére. Az egyik csoport sikertelenül tért vissza a hegyről. A következő napon a másik csoport próbált feljutni. 1953. május 29-én helyi idő szerint 11:30-kor az új-zélandi Edmund Hillary és a nepáli Tenzing Norgay elérte az Everest csúcsát. Néhány évvel később Tenzing elismerte, hogy Hillary tette először lábát a csúcsra.
2003-ban, az első megmászás 50. évfordulójának ünneplése kapcsán Hillary fia Peter és Tenzing fia Jamling együtt sikeresen megmászták a csúcsot.
Magyar hegymászók kísérletei
Az első magyar Mount Everest expedíciót dr. Nagy Sándor vezette 1996-ban. Az expedíciónak végül nem nyílt alkalma csúcstámadásra. (Az expedíció egyetlen külföldi – osztrák – tagja a legmagasabb, 8300 méteres 3-as táborban életét vesztette.)
2001-ben két magyar expedíció indult a hegyre. A hegy tibeti normál útjával próbálkozó csapatot Mécs László vezette, a másik csapat viszont az Everest legnehezebbnek tartott keleti (avagy Kangshung) falán mászott, Klein Dávid vezetésével. (Tibet, Kharta-völgy) A tibeti normál úttal próbálkozó csapat orvos-hegymászója, dr. Gárdos Sándor – vélhetően egy széllökés okozta zuhanást követően – életét vesztette.
Az első magyar, aki feljutott a csúcsra, a felvidéki Demján Zoltán volt 1984-ben. Első magyar állampolgárként Erőss Zsolt érte el a csúcsot 2002. május 25-én.
Klein Dávid 2005 tavaszán ismét visszatért: egy nemzetközi expedíció tagjaként 8500 méterig jutott a hegy nepáli normál útján (egy szembevérzés és szaruhártya ödéma miatt oxigénpalackkal), amikor egy vihar és egy csapattársának halála miatt a visszafordulás mellett döntött.
Klein Dávid 2006 tavaszán – szólóban, palack nélkül – 8450 méterig mászott a tibeti normál útvonalat követve. Erős szél és mély hó késztette visszafordulásra.
2007 májusában Várkonyi László[3] és Klein Dávid a tibeti normál úton 8600 méter fölé jutottak, ismét palack nélkül. A terveikhez képest késői időpont miatt a visszafordulás mellett döntöttek. (Seregi Tamás "magashegyi kalandor" a 7000 méteres Északi-nyeregig kísérte az expedíciót.)
Az Everest palack nélküli megmászása ritka. A több, mint 3500 megmászásra kevesebb, mint 150 palack nélküli megmászás jut. 1986 óta a nemzetközi hegymászószövetség (UIAA) nem tekinti "szabályos", avagy tiszta megmászásnak a palackkal végrehajtott csúcsra jutásokat és ezeket nem is tartja számon.
A felsorolt expedíciós jellegű kísérleteken kívül Várkonyi László többször is (1999: 8650 m, 2000: 8400 m) próbálkozott a heggyel egyéni szervezésben. A csúcs elérésével hatszor próbálkozott. 2002-es eredménye[4] a jelenlegi magyar magassági rekord.
2007. május 23-án 6:50-kor (nepáli idő) Jelinkó Attila a déli útvonalon, Nepál felől megközelítve a csúcsot, oxigénpalackkal ért fel a Mount Everest tetejére. Ezzel ő a második magyar hegymászó, aki felért és az első amatőr is.
8600 méter felett eddig négy magyar hegymászó fordult meg palack nélkül: Ács Zoltán, Erőss Zsolt, Klein Dávid és Várkonyi László. Az Everest palack nélküli megmászása továbbra is élénken foglalkoztatja a magyar expedíciós hegymászókat.
2009. május 21.-én Ugyan Anita első magyar nőként, egy nemzetközi expedíció tagjaként feljutott a Mount Everestre.[5]
Everest-tragédiák
Az 1996-os mászószezon a hegymászás fekete éve: 19 hegymászó halt meg úton a csúcs felé. Május 10-én több hegymászót kapott el egy vihar a csúcs közelében, közülük nyolcan meghaltak. A halottak között volt a tapasztalt Rob Hall és Scott Fischer, akik fizető expedíciót vezettek a csúcsra. A tragédia nagy nyilvánosságot kapott.
Jon Krakauer újságíró, aki az Outside magazinnak dolgozott, Hall csoportjában volt. Később egy könyvet jelentetett meg tapasztalatairól Ég és jég címmel (eredeti: Into Thin Air). 2004 májusában Kent Moore és John L. Semple a Torontói Egyetemtől úgy nyilatkozott a New Scientist magazinnak, hogy az időjárási feltételek vizsgálata szerint a tragédia napján az oxigén szintje 14%-kal alacsonyabb volt a szokásosnál.
A 2006-os mászószezon végéig 2062-en érték el a csúcsot, akik közül 972-en 1998 óta. 203-an haltak meg mászás közben. A hegyen olyan nehéz körülmények uralkodnak, hogy sok holttest még mindig ugyanott van és a hagyományos útvonalakról könnyen észre lehet venni őket.
A legtöbb expedíció oxigénmaszkot és oxigéntartályt visz magával 8000 m fölé. Ezt a régiót nevezik halálzónának. Az Everestet meg lehet mászni kiegészítő oxigén nélkül, de különleges felkészülést igényel és nő a kockázat is. Alacsony oxigénszinten nehéz tisztán gondolkodni, és a rossz időjárásban, alacsony hőmérsékleten és a nehéz útvonalakon gyakran kell gyors, pontos döntést hozni.
Halálzóna
A Mount Everest közvetlen csúcs alatti zónáját nevezik halálzónának. A név eredete természetesen az, hogy itt halt meg a legtöbb hegymászó. A zóna kis kiterjedésű, de nagyon veszélyes. A megcsúszásból eredő zuhanás, vagy az erős szél lökésétől bekövetkező egyensúlyvesztés a leggyakoribb. Szerepet játszhat még az oxigénhiányból (anoxia) származó eltévedés, meggondolatlan mozdulatok.
Jon Krakauer újságíró, aki az Outside magazinnak dolgozott, Hall csoportjában volt. Később egy könyvet jelentetett meg tapasztalatairól Ég és jég címmel (eredeti: Into Thin Air). 2004 májusában Kent Moore és John L. Semple a Torontói Egyetemtől úgy nyilatkozott a New Scientist magazinnak, hogy az időjárási feltételek vizsgálata szerint a tragédia napján az oxigén szintje 14%-kal alacsonyabb volt a szokásosnál.
A 2006-os mászószezon végéig 2062-en érték el a csúcsot, akik közül 972-en 1998 óta. 203-an haltak meg mászás közben. A hegyen olyan nehéz körülmények uralkodnak, hogy sok holttest még mindig ugyanott van és a hagyományos útvonalakról könnyen észre lehet venni őket.
Kultúra
A nepáliak nemzeti büszkeségüknek tekintik a hegyet, ezért a nepáli rúpia bankjegyein a köztársaság kikiáltása után a hegyet helyezték el az előlapokon.
